A viszony

Le vagyok maradva. A blogírással és a tájékozódással is. És már érzem a szomjúságot.
A háttérben a vizsgaidőszak fenyegető közeledése áll. Ahogy jön, jön, jön és csak jön, torlódnak a tennivalók.
És már érzem a szomjúságot. Nem nézem meg a facebook üzenőfalat, mert rossz érzés lesz úrrá rajtam: "ezt is el kellene olvasni!" "jujj, és ezt is!" "ez nagyon izgalmasan hangzik!"
Viszonyom már függő lenne?
A hétvégén megkaptam: "te mindig az emailjeidet nézed???" A fejemet lehajtva válaszoltam, halkan: "Igen..."
De ha belegondolok, tényleg minden nap meg kell néznem. (Remélem felfigyelt a Kedves Olvasó a kell szóra:)) Komolyan, tényleg be kell néznem:  jelentkezhetek-e vizsgákra, mi hír a barátnőimről (akik mesze laknak tőlem), hogy halad a csoportos feladatunk, megjöttek-e a tételek, amiket már oly nagyon vártam :) ... ilyesmik. De ez most nagyon magyarázkodósan hangzott. legyen kényszeres vagy nem, már szükségét érzem a email-fiókom rendszeres követésének. Belső késztetést érzek erre.
Tekinthetjük függő viszonynak is. De ha ez a szó jut eszembe, függőség, akkor előfordul, hogy negatívumokat társítok hozzá a hasznok mellé.
És most komolyan elgondolkodtam a google-fiókommal kapcsolatos negatívumokról... Van neki???

Újabb eredményes kapcsolat az internettel - ezúttal finom

Nagyon szeretek sütni. Már egy ideje próbálgatom a szárnyaimat, de mindig csak a jól bevált nagymama-féle receptekkel.
Aztán megkóstoltam egy ismerősnél egy süteményt, és jött a kétségbeesés. Honnan szerezzem meg a receptet? A nagyi ilyet korábban nem sütött, a süti sütőjét nem ismerem...
Beütöttem valamit a google-be. És kiadta. :)  Bátor voltam, és kipróbáltam a receptet. Na jó, bevallom, hogy azért felhívtam a nagyit, hogy szerinte rendben van-e ez a recept. Miután a nagymama megerősített a recept nagy valószínűség szerinti helyes voltában és ellátott egy-két jó tanáccsal, nekiláttam.  Három és fél órával később elkészültek a web-sütik.
A legnagyobb örömömre pedig más is élvezhette azt, hogy egyre jobb kapcsolatot ápolok a webbel. :)